01
Dec
2017
A Közgáz nyerte a fővárosi derbit
2017. december 1.  |  22:03
Az első félidőben még 10 ponttal is vezetett az ELTE-BEAC a fővárosi derbin a Közgáz ellen a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság női keleti csoportjában, de a hajrá a Közgázé volt. Az egri lányok két napon belül két meccset is játszottak, s bár voltak ígéretes időszakaik, sem a debrecenieket, sem a miskolciakat nem tudták megszorítani. A nyugati csoportban a győriek magabiztos győzelmet arattak a szombathelyi csapat ellen.



NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG, NŐK.

Keleti csoport:

ELTE-BEAC - Közgáz 48-61 (17-15. 10-12, 11-18, 10-16)

Tüskecsarnok, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, női keleti csoport, 20 néző. V.: Gyurka, Szilágyi.

ELTE-BEAC: Varga A. 4, Hizsnyik 8, KENYERES 8/3, ZELENÁK 6, LENDÉR 8/3. Csere: Hájer, KULCSÁR 10, Gundel-Takács 4, Horváth E., Kovács N. Edző: Dr. Gyarmati István.

Közgáz: LANTOS 6. Baliga 7, DOKTOR 10, SHIRIAN 12, Szammer. Csere: FARKAS F. 10/3, STRUPKA 10, Kapornai 6/3, Galba. Edző: Németh Kata.

Az első negyed közepén egy 7-0-lal megléptek a hazaiak, de a Közgáz a negyed végén felzárkózott. A második szakaszt jó ritmusban, egy 9-2-vel kezdve 10 ponttel ellépett ellenfelétől az ELTE-BEAC. A félidő hajrája azonban egyértelműen a vendégeké volt, akik egy 11-1-es 6 perccel ledolgozták háátrnyukat.

A nagyszünet nem törte meg a Közgáz lendületét, amely 8-3-mal kezdte a második félidőt. Kulcsár Bianka és Lendér Lilla révén próbált kapaszkodni a hazai csapat, amely több ízben is feljött 2-3 pontra, ám amikor labdája volt az egyenlítéshez, sőt az esetleges fordításhoz, játékosai rendre hibáztak. A túloldalon a kiélezett helyzetekben előléptek az ezen a szinten rutinosabbaknak mondható koarasok, Farkas Fanni, majd a két dupla-duplával záró két játékos, Doktor Anna (10 pont, 12 lepattanó) és Shirian Fatime (12 pont, 18 lepattanó). A hajrára az ELTE-BEAC belefáradt ellenfele üldözésébe, a legnagyobb különbség a meccs végére alakult ki.

Dr. Gyarmati István: - A másodosztályú élcsapatra épülő Közgáz kerete olyan bő és mély, hogy simán elbírja két-három játékosa hiányát, nélkülük is nagyon erős. Amikor elhúztunk tíz ponttal, sajnos ahelyett, hogy rátettünk volna még egy lapáttal, hibáinkkal felhoztuk az ellenfelet, amely elsősorban Shirian révén lepattanózásban fölénk nőtt. Tanulságos meccs volt, dolgozunk tovább.

Németh Kata: - Több meghatározó játékosunk nélkül is sikerült nyernünk. Annak nagyon örülök, hogy az ellenfél letámadásától nem jöttünk zavarba, mivel a szezon során még nem kaptunk ilyen védekezést. Úgy gondolom, a kritikus helyzetekben megmutatkozott játékosaink nagyobb tapasztalata.

Statisztika:http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_514

EKE EVSI - Debreceni Egyetem 36-63 (10-13, 8-17, 9-13, 9-20)

Eger, Szilágyi Erzsébet Gimnázium, 25 néző. V: Takács Z., Sörlei.

EKE EVSI: Zsoldos 2, Pochyluk 2, Szőllősi 4, KIRI 10, DRUZSBA 7. Csere: Baráth 9, Szabó 2, Hriczó, Vígh. Edző: Kátai Zsolt, Jáger Péter

Debreceni Egyetem: SZABÓ R. 7/3, HALÁSZ 8, PAPP 21/6, JÁVOR 6, Radványi 3. Csere: Ruzsa 5/3, Új 9/3, Kernács 4. Edző: Kovács Imre

Az egri egyetemista lányok meglepő szervezettséggel kosárlabdáztak, nem ijedtek meg a sokkal esélyesebb debreceniektől. Főleg védekezésben nyújtottak jó teljesítményt, hisz tavaly

kétszer ennyi pontot kaptak tőlük. Ennek ellenére a hajdúságiak azért végig uralták a mérkőzést, győzelmük teljesen megérdemelt.

Jáger Péter: - Örülök, hogy a harcias morált erre a meccsre is átmentettük . A védekezéssel elégedett vagyok, a támadásban viszont még nem vagyunk elég bátrak, hatékonyak.

Kovács Imre: - Egy sokat fejlődött egri csapatot sikerült legyőznünk. Sok hibával játszottunk, de gratulálok a lányoknak.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_507

Miskolci Egyetem - EKE EVSI 106-42 (30-5, 23-13, 23-11, 30-13)

Miskolc, Egyetemi Körcsarnok: 50 néző, V: Lónáth L., ifj. Marton P.

Miskolc: VUKICSEVICS 6. CHVATAL 12, Vasas 8, ARAD 37/3, SIKORA 14. Csere: KOVÁCS L.14, VÖRÖSHÁZI 12/3, Papp 3, Balogh. Edző: Lőrinc István.

Eger: Zsoldos 8, SZÖLLŐSI 14, Pochyluk, Kiri 8, DRUZSBA 8. Csere: Baráth 2, Szabó 2, Hriczó, Vigh. Edző: Jáger Péter.

Az előző napi, Debrecen elleni meccs fáradtságával a lábaikban, ráadásul elég megilletődötten is kezdtek a vendég egriek. A szezon során először a legerősebb összetételében pályára lépő miskolci csapat nagy kedvvel, jól és pontosan játszva lényegében az első 10 percben eldöntötte a mérkőzést. A folytatásban a hazai szakvezető sokat cserélt, próbálgatta csapata az évad során most először vagy másodszor rendelkezésére álló játékosait is felhozni, az egriek pedig a második negyedtől magukra találtak, vezettek néhány ügyes támadást. Ezzel együtt továbbra is a miskolci együttes akarata érvényesült, amely a végén a 100 ponton is túljutott.

Lőrinc István: - Végre eljutottunk oda, hogy nem okozott gondot, hogy hogy tudom pihentetni a lányok közül a fáradókat és az instrukciókat is meg lehetett beszélni pályán kívül. Ez a mérkőzés pont jól szolgált arra, hogy a középiskolások bemutatkozzanak. A dobott pontokkal elégedettek lehetünk, védekezésben még össze kell szoknunk.

Jáger Péter: - A mai meccs elég dekoncentráltra sikerült. Benne volt a pakliban az előző napi nehéz meccs miatt. Fejben és fizikálisan is fáradtak voltunk, de mindezzel együtt a Miskolc nagyon felkészült volt, gratulálunk nekik! Pozitívum, hogy néha a fáradtság ellenére isbazért voltak jó megmozdulásaink.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_515



Nyugati csoport:

Széchenyi Kosárlabda Akadémia Győr - SzoESE 86-58 (23-13, 16-9, 27-14, 20-12)

Győr, Egyetemi Edzőcsarnok, 35 néző. V: Sebesi, Erős F.

Széchenyi KA Győr: CHROMÉJ 9, Perl 10/3, HORVÁTH D. 20/12, NAGY R.12, Török 7. Csere: SZŰTS 14, Boronkay, Tóth 4, Erős Cs. 8, Gyöngyösi 2. Edző: Barthalos István

SzoESE: Jakubovics 7, SIMON 21/6, Fekete 4, Feigl 9, Uszkai 8, Csere: Kovács K., Balogh 5, Plózer 4. Edző: Szabó László

A hazai csapat minden negyedet megnyerve végig kézben tartva a mérkőzést, magabiztos győzelmet aratott. Chroméj Hajnalka ügyesen szervezte a Győr játékát, 11 gólpasszt kézbesített társainak, Nagy Rebeka pedig roppant sokoldalúan játszva a 12 pontos, 10 lepattanós dupla-duplája mellett volt még 6 szerzett labdája és 5 gólpassza. Szűts Boglárka is hasznosan játszott, Horváth Dóra pedig jónak mondható 4/9-es triplamutatóval zárta a mérkőzést. A Győr nagyon sok, szám szerint 25 labdaeladásba hajszolta bele a szombathelyi együttest, amelyből egyedül a korábban Győrben is kosarazó Simon Cintia jutott egyedül 10 pont fölé.

Barthalos István: - Gratulálok a csapatnak. Amit elterveztünk nyolcvan százalékban sikerült megvalósítani. Elsősorban a védekezésre helyeztük a hangsúlyt. A döntő momentum csapatunk fizikai fölénye volt. Köszönjük a mérkőzést a Szombathelynek.

Szabó László: -.Rossz ritmusban támadtunk és nagyon gyengén védekeztünk. Ennyi eladott labdával nem volt esélyünk. Gratulálunk a Győrnek.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univn_511

Vármegyei szövetségek