Botlott a Falco Sopronban
18
Apr
2012
Botlott a Falco Sopronban
2012. április 18.  |  00:05
A férfi bajnokság negyeddöntőinek második összecsapásait rendezték kedden.
Az alapszakaszgyőztes Falco Kálmán és Timberlake nélkül lépett pályára Sopronban és így tartalékosan mindössze 47 pontot sikerült a vendégeknek összehozniuk, ami természetesen nem volt elegendő a győzelemhez.
A címvédő Szolnok hosszabbítás után idegenben is legyűrte a Kecskemétet, azaz a következő összecsapáson Pór Péterék akár be is fejezhetik a párharcot és bejuthatnak az elődöntőbe.
Ugyanezt megteheti az Albacomp is, hiszen idegenben is sikerült Simon Balázséknak legyőzniük a PVSK-t, így össszesítésben már 2-0-ra vezet a tavalyi döntős fehérvári csapat.
Az Atomerőmű Lorenzo Williams és Körtélyesi Gergely nélkül fogadta a Körmendet. Hiába zúdított triplaesőt a vendéggárda a paksi gyűrűre, a hazaiak szívós játékukkal – Vojvoda, Nick Williams és Front remeklésével – megnyerték a mérkőzést és 1-1-re módosították a párharc állását.
A negyeddöntők pénteken folytatódnak.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I A CSOPORT NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉSEK


KECSKEMÉT SE–SZOLNOKI OLAJ KK 79–83 (18–24, 11–19, 28–12, 12–14, 10–14)
Vezette: Földházi, Bognár T., Szabó G.
KECSKEMÉT: Wittmann 14/3, Mészáros M. 5, Djeraszimovics 21/3, Dénes 7/3, Bencze 6. Csere: Hegedűs G., Csorvási M. 17, Perine 9/3, Papp I.
Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics
SZOLNOK: Trotter 18/3, Horváth Á. 12/3, Mills 17/6, Nikolov 10/3, Báder 13 Csere: Fodor M. 4, Trepák 6, Gay, Soós 2, Grebenár 1
Vezetőedző: Pór Péter
Kipontozódott: Horváth Á. (40.), Perine (50.), Gay (50.).
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása:  2–0, a Szolnok javára.

KIS RÁBA M. T. SOPRONI KC–FALCO SZOVA-KC SZOMBATHELY 69–47
(12–10, 20–15, 18–13, 19–9)
Vezette: Kapitány, Márton, Söjtöry
SOPRON: Thomas 10/6, Rubin 20/3, Molnár A. 7, Gombás, Egemonye 9. Csere: Vesztergom 12/6, Boldizsár, Keresztes 4, Takács N. 7/3
Vezetőedző: Meszlényi Róbert
FALCO: Simon L. 13, Szanati, Will 8, Szabó Zs. 6, Pantelics. Csere: Jarosevits 8, Jancsikin 12/6, Nárai
Vezetőedző: Bencze Tamás
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

PÉCSI VSK-PANNONPOWER–ALBACOMP FEHÉRVÁR 79–83 (25–17, 23–20, 9–26, 22–20)
Vezette: Pálla, Király L., Boros T.
PÉCS: Vaszojevics 7, Kovács P. 5/3, Doyne 25/9, Csirics 19/3, Tóth N. 14/3. Csere: Csabay 2, Deák 5/3, Bíró 2
Vezetőedző: Csirke Ferenc
ALBACOMP: Simon B. 15/6, El-Amin 20, Hollis 22/3, Chism 7, Keller Á. 4 Csere: Hendlein, Bódi 13/9, Juhos 2, Supola, Madár
Vezetőedző: Dzunics Braniszlav
Kipontozódott: Chism (36. p.), Kovács P. (38. p.), Hollis (39. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0, az Albacomp javára

ATOMERŐMŰ SE–FORTRESS LAMI-VÉD KÖRMEND 86–80
(22–19, 22–19, 15–28, 27–14)
Vezette: Cziffra, Benczur, Frányó
PAKS: Kovács Ákos 7, Vojvoda 23/12, N. Williams 21/6, Kámán 4/3, Frost 25 Csere: Morgen 2, Tóth Á. 4, Kerpel-Fronius
Vezetőedző: Enrique Garcia Gutiérrez
KÖRMEND: English 24/9, Fodor G., Németh I. 8, Bell 16/9, Townes 8 Csere: Ferencz Cs. 16/12, Cseh 3/3, Ruják 4, Mladenovics, Eilingsfeld 1
Vezetőedző: Zoran Martics
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

Vármegyei szövetségek