Elérhető közelségbe került a litvániai EB döntő
07
Sep
2010
Elérhető közelségbe került a litvániai EB döntő
2010. szeptember 7.  |  19:40
Vasárnap késő este adták szárnya a hírügynökségek, hogy a FIBA Europe Végrehajtó Bizottsága Isztambulban megváltoztatta a 2011. évi litvániai férfi Európa Bajnokság döntőjében résztvevő csapatok létszámát. Eredetileg ez a változás a 2013. évi EB döntőn lépett volna életbe, de az európai kosárlabdázás férfi mezőnye annyira kiegyenlített, hogy indokolt volt a döntés bevezetése már a 2011. évi EB döntőn is.

A döntés magyar válogatottra vonatkozó hatásairól Mészáros Lajos szakmai igazgató adott tájékoztatást.

A döntés mindenképen mérföldkő az európai kosárlabdázás életében, ezt azonban egy kicsit beárnyékolja, hogy erre a csoportmérkőzések után került sor. Mindenképpen szerencsésebb lett volna, ha ez előbb történik meg és a csapatok tisztában vannak a lehetőségeikkel.

A magyar válogatott előtt valóban megnyílt az út a jövő évi litvániai Európa Bajnokság döntőjére való kijutásra, ide azonban egyáltalán nem vezet könnyű út, a finn és a portugál csapat kiváló játékerőt képvisel.

A magyar válogatott a csoportmérkőzéseket 3/5-ös mutatóval zárta, a finn és a portugál csapat pedig 1/7-essel. A magyarok mellett a letteknek, az ukránoknak és a bosnyákoknak is 3/5-ös eredményük volt. Az eredeti kiírás alapján elkészített rangsorban az azonos pontszámú csapatok között a magyar válogatott megelőzte a lett válogatottat. Ennek alapján az EB döntőben lenne a helyünk.

Sajnos a FIBA Europe Végrehajtó Bizottsága az átszervezésre hivatkozva figyelmen kívül hagyta a korábbi szabályait és egyszerűen a három csoport utolsó helyezéseit vette figyelembe.

A záró fordulóban az ukránok és a bosnyákok is meglepetés győzelmet arattak, ezzel megelőztek minket. Az a furcsa érzésem van, mintha a közelgő változásokról többet tudtak volna, mint mi.
A vasárnapi döntés megszületett, de ez nem rendelkezik a pótselejtező lebonyolítási rendszeréről. Jelenleg két alternatíva van, az egyikben egy mini torna keretében kerülne eldöntésre a továbbjutást jelentő első két hely. A másik verzió a hagyományos lebonyolítást jelenti, egy mérkőzés otthon, egy mérkőzés idegenben.

Mi természetesen az utóbbi változat mellett tesszük le a voksunkat. Nekünk hihetetlen segítséget jelent a szenzációs hazai közönségünk.

Most nem tudunk mást tenni, mint várjuk a további információkat és időpontokat a Fiba Europe-tól.  Azt biztosan ígérhetem, az előttünk álló időszakban mindent megteszünk annak érdekében, hogy a magyar férfi kosárlabda sport ismét képviseltesse magát az Európa Bajnokság döntőjében.

Vármegyei szövetségek